A Gyurcsány-kormány utolsó napjaiban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. három nagy regionális vízközműtársaság centralizálásáról döntött. A Bajnai-kormány megalakulása után a vízművek központosítását a Pénzügyminisztériumnak alárendelt MNV Zrt. rendkívüli módon felgyorsította.

Oszkó szerint erre kizárólag a társaságok működésének ésszerűsítése és gazdálkodásuk hatékonyabbá tétele miatt volt szükség. Az ellenzék viszont úgy látja, hogy a kormány ezzel a lépéssel a vízművek privatizációját, koncesszióba adását készíti elő. A Fidesz szerint a központi irányítású vízközművek üzemeltetési, vagyonkezelői, illetve tulajdonjoga egyszerűbben lesz átjátszható piaci befektetőknek. Koncra éhes multicégek - élen a franciákkal - szép számmal akadnak, akik ugrásra készen várják, hogy az utolsó - szó szerint életet adó - nemzeti vagyonunkra, a vízre rátehessék a kezüket. Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa korábbi interpellációjában arról kérdezte a pénzügyminisztert, hogy akarják-e bármilyen módon privatizálni a vízvagyonunkat. Oszkó a parlamentben a következőket válaszolta: "Nem, nem, nem és nem... Azaz nem adjuk el a vízvagyont, a vízhasznosítást, nem adjuk el a vízszolgáltatást."

Sajnálatos módon, de tetten érhetően a pénzügyminiszter valódi szándékai ezzel éppen ellentétesek.

Oszkó 2004-ig egy nemzetközi ügyvédi irodahálózat magyarországi irodájának, az Oppenheim Ügyvédi Irodának egyik vezetője volt. Oszkóék kidolgoztak egy koncessziós modellt, amelyet több érintett személynek megküldtek. A dokumentum "A regionális vízi közművek üzemeltetése, privatizációja" címet viseli.

Koncepciójuk szerint a regionális vízművek privatizálása akkor lenne célszerű, ha előtte megteremtik azok hatékony gazdálkodását. Foglalkozik az anyag azzal a kérdéssel is, hogy a privatizált vízművekben meddig lehet fenntartani a hatósági árakat. Oszkóék javaslata szerint a vízdíjat úgy kell majd kialakítani, hogy a struktúra megfelelően biztosítsa a magánbefektető érdekeit, vagyis folyamatosan emelhetővé kell azt tenni. A dokumentum a privatizáció során érvényesítendő célként jelöli meg azt, hogy hosszú távon biztosítsák a befektető döntéseinek érvényesíthetőségét, nyereséghez jutását.

Nyilvánvalóan azonban a lakosság érdeke nem azonos a befektetőével, és az emberek nem szeretnének azért magasabb vízdíjat fizetni, hogy a privatizáló társaság a számára megfelelő nyereséghez hozzájusson. Oszkóék a befektetők érdekeit, céljait igen részletesen elemzik és figyelembe veszik, ugyanakkor a magyar lakosság érdekeiről, szempontjairól egyetlen szót sem ejtenek a dokumentumban. Elvégre az embereknek nincs más dolguk, csak szó nélkül fizetni a vízdíjat.

A modell a privatizáció egyik lehetséges formájaként a vízművek vagyonkezelésbe adását írja le. Az állam ebben az esetben nem a vízművek tulajdonjogát adná el, hanem a víziközmű-társaságokat magáncégek üzemeltetésébe adná. Ügyvédi anyagukban Oszkóék javasolják a vagyonkezelési és üzemeltetési szerződések részletes kidolgozását. Eltelt néhány év, és láss csodát, Oszkó ügyvéd úrék által megálmodott konstrukció első lépése Oszkó Péter pénzügyminisztersége idején megvalósult, a gondolatot tett követte.

A pénzügyminiszter irányítása alatt álló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerződéssel lehetővé tette, hogy az Észak-magyarországi Regionális Vízművek másik két regionális vízmű felett vagyonkezelési jogot szerezzen. A csúcsszervnek kiszemelt vízműcég most már csak arra vár, hogy Oszkó ügyvéd úrék modelljének második részére is sor kerüljön, azaz megérkezzen a vízmű üzemeltetését privatizáló magáncég.

Oszkóék konstrukciója azt is biztosítja, hogy a befektető - az "egyet fizet, hármat kap" kereskedelmi fogás mintájára - egy vízműcég megszerzésével három magyar vízmű üzemeltetéséhez jusson hozzá. A pénzügyminiszter még 2009. májusában a médiában ezt nyilatkozta: "Ami a Vízközmű Társaságot illetően, azt hiszem, kétszer mondtam el a parlamentben, hogy sem magam, sem a kormány nem támogatja azok privatizációját és nem is szándékozik privatizálni. Én azt gondolom, hogy minden ettől eltérő híresztelés az önöket ugyan foglalkoztatja és híreket generál, de ezek a hírek, ezek semmilyen alappal nem bírnak." Kijelentését nemcsak a kormány, hanem személyes álláspontjaként is közölte. Állításával ellentétben azonban Oszkó nemcsak, hogy egyetért a magyar vízvagyon magánosításával, hanem - a dokumentumok tanúsága szerint - a privatizációs modell kidolgozásának egyik szellemi atyja. A tetten ért hazugság cáfolata is gondot okozhat majd a miniszternek, hiszen le sem tudja tagadni, hogy az általa kidolgozott konstrukciót szinte egy az egyben valósítja meg a kormány. Tudjuk, a tények makacs dolgok. Most éppen azt bizonyítják, hogy a pénzügyminiszter első politikusi lépéseként gátlástalanul hazudott a képviselőknek a parlamentben. Szemrebbenés nélkül szemébe hazudott a lakosságnak is, hiszen gőzerővel azon dolgozik, hogy korábbi tervét megvalósítva megfossza Magyarországot a kincset érő vízkészlettel való rendelkezés lehetőségétől. A Bajnai-kormány pedig Oszkó kottájából játszik.

Normális demokráciákban felelős kormánytagként nem vállalhat szerepet olyan ember, aki a politikai pályafutását egy hatalmas hazugsággal kezdi. Gyurcsány óta azonban nálunk ez is másképp van. De vajon hogy fejlődött mindez idáig?

Szociológiai értelemben a társadalmak legkisebb alkotóelemei a családok. A helyhez köthető közösségekben pedig a legerősebb családok a klánok. A klánok olyan érdekcsoportok is egyben, amelyeknek az átlagosnál jóval hatékonyabb az érdekérvényesítő képességük. A klánoknak a társadalom működésében szerteágazó a szerepük. Léteznek olyanok, amelyeknek csápjai elsősorban a gazdaság működését hálózzák körbe, másoké meg például a politikai szférába hatolnak be, s mint ahogyan a gazdaság és a politika összefügg egymással, e csápok is keresztül-kasul átjárják e szférákat.

Fényűzés az Apró-Gyurcsány klán villájában

A villa hátsó falától a telekhatárig terjedő kert felszíne alatt létrehoztak egy 2,8 méter belmagasságú, 250 négyzetméter hasznos alapterületű fitneszközpontot. Az uszodának két bejárata van, a kertből és a főépületből egyaránt megközelíthető. Az előtérrel rendelkező, több mint 130 négyzetméteres, szinteltolásos medencecsarnokba lépcső vezet. A területből 60 négyzetmétert foglal el a feszített víztükrű, fűtött, belső világítással ellátott és az egy helyben úszást biztosító ellenáramoltatóval felszerelt, szabálytalan alakú úszómedence. A 130 négyzetméter többi részén további merülőmedence, bár, büfé és növénykert található. Az uszoda déli oldalán olyan felső világító ablakokat építettek be, amelyek révén az uszoda nagy részét természetes fény világítja meg, így lehetővé téve dísznövények tartását. Az oldalfalakat teljes egészében kerámiaburkolattal látták el, az álmennyezet az uszoda egész területén fából készült, a világításról egyedi lámpatestek gondoskodnak, amelyek
kialakításánál különösen figyeltek a káprázásmentesség biztosítására. Az uszodában a medencecsarnokon kívül még 30 négyzetméteres kondicionálóterem, hat négyzetméteres szolárium, hat négyzetméteres szauna, zuhanyzó, fürdő- és öltözőkabinok találhatók. Az uszodatérben alulról fűtött padok biztosítják a relaxálást. Elektronikus automatikával vezérelt hőmérséklet-szabályozással biztosítják, hogy a légtérben télen és átmeneti időszakban is állandó legyen a kellemes, 25 Celsius-fokos hőmérséklet. Az elektronikus automatikával végzett hőszabályozás teszi lehetővé a 60 négyzetméteres vízfelület 26 Celsius-fokos hőmérsékletének, valamint a padlófűtéssel melegített járólapok maximum 34 Celsius-fokos felületi hőmérsékletének a biztosítását is.

Magyarországon ide sorolható a sötét diktatúrában gyökerező Apró-Dobrev, illetve a szerényebb adottságokkal rendelkező Gyurcsány család összekapcsolódásával kialakult, immár történelmi távlatokat is magáénak tudó Apró-Gyurcsány klán, amely működésének feltérképezése egyelőre a jobboldali újságírók feladata. A klán ereje előtt a balliberális véleményformáló értelmiség színe-java ugyanis már idejekorán behódolt. Szolgalelkű magyar és külföldi médiaguruk, szépírók, filmrendezők, szociológusok, filozófusok, gazdasági szakértők s a többiek álltak sorba "kézcsókra" az arra alkalmas pillanatokban. Minden bizonnyal eljön az a pillanat, amikor történészek tárják majd fel azt, hogy a XX- XXI. század magyar társadalmának életére hogyan nyomja-nyomta rá bélyegét e klán működése.

Az Apró-Gyurcsány klán ténykedése "értékteremtő" minta lett a balliberális oldalon. Az MSZP és az ideológiai ellentéteket aprópénzre váltó SZDSZ köpönyege alól olyan Gyurcsány-klónok bújtak elő, akikre a bukás után minden félelem nélkül rá lehetett bízni a kormányzást, mert az erős külföldi érdekeknek megfelelő, illetve az ország további lepusztításához vezető útról biztosan nem térnek le. Ilyen klón például Bajnai Gordon, aki a gazdaságpolitikai elképzeléseit képletesen szólva az anyatejjel szívta magába, majd a vagyonképzés sajátságos formáit maga fejlesztette tovább. R

A közfigyelem homlokterébe mostanság került másik Gyurcsány-klón pedig Oszkó Péter, akit munkájának szakbarbárjaként a köznyelv némi szójátékkal Offshore Péternek becéz. Oszkó külső karakterjegyeit tekintve hasonlít némileg Gyurcsányra, de láthatóan ezzel nem elégszik meg. Bajnaihoz hasonlóan ő is a "közös értékek" embere, a balliberális klánok és értelmiségi elit megegyezése következtében nem véletlenül kerülhetett az új kormányba nagy hatalmú pénzügyminiszterként.

S vajon mi köti össze az erős klánokat és a gyenge, imitátor klónokat leginkább?

Az érdekeik. Egyrészt az, hogy válogatás nélküli eszközökkel a társadalom előtt sikeresen elfedjék a magyarországi gazdasági és monetáris válság lényegét, ami ha ismertté válna, akkor az nagy bajt hozna a fejükre, másrészt pedig, hogy továbbra is lelkiismeretlenül csapolhassák a közpénzeket, és megfelelő magánzsebekbe terelhessék a közvagyont. Céljuk, hogy az eddigi országrombolásuknak és harácsolásuknak a következményeit ne nekik, hanem a magyar állampolgároknak, kis- és középvállalkozóknak kelljen viselniük. Az Apró-Gyurcsány klán és a klónok működésének feltárása Magyarország érdeke, azaz valóban a mi ügyünk.

Oszkó méltó a méltatlanhoz
Vízügyi privatizáció: durva hazugsággal nyitott a pénzügyminiszter

Oszkó Péter családi gyökereiről keveset lehet tudni. Az ambiciózus ifjú a gimnázium elvégzése után a jogi diploma megszerzése mellett döntött. A pénzügyekhez való vonzódása azonban már akkor megmutatkozott, és egyetemistaként bekapcsolódott a könyvvizsgáló világcég, a KPMG munkájába, ahol később nagy multinacionális vállalatoknak adott tanácsokat. 2004-ben a Deloitte nemzetközi adótanácsadó társasághoz került. Röpke három év alatt Oszkó vezérigazgató lett.

A nagy offshore zsonglőr

A 36 éves adótanácsadó guru a Gyurcsány-kormány bukása után Bajnai Gordon hívó szavára a nyílt politikai szerepvállalás mellett döntött. A politika világának a gazdaság területére átnyúló csápjait a jelenlegi pénzügyminiszter adótanácsadói múltjából adódóan azonban már régóta jól ismerheti. Az általa is vezetett Deloitte több MSZP közeli cégcsoportnak, köztük a Bajnai vezette Wallis Zrt.-nek, adhatott könyvvizsgálóként olyan adóelkerülési tanácsokat, amelyek eredményeképpen forintmilliárdok távoztak adófizetés nélkül különböző távoli világrészeken megbújó offshore cégekbe.

Az offshore adóelkerülési szisztémát a nemzetközi adótanácsadó cég nemcsak ajánlgatja ügyfeleinek, hanem saját működésénél is folyamatosan alkalmazza, hiszen a Deloitte Zrt. két ciprusi offshore társaság tulajdonában áll. A magyarországi Deloitte-nek hosszú évek óta évente több milliárd forint árbevétele van, de társasági adó fizetése például a 2006. évi tevékenysége után alig érte el a 60 millió forintot. Osztalékadót pedig - ciprusi tulajdonosainak köszönhetően - egyáltalán nem fizet a magyar költségvetésbe.

A Deloitte adóelkerülési gyakorlatát Oszkó vezérigazgatósága idején vitték tökélyre. Az általa aláírt mérlegből kiderül, hogy a Deloitte-nek 2007-ben megközelítőleg 7 milliárd forint (!) nettó árbevétele volt. Az óriási méretű bevétel mellett a cég mindössze 5 és fél millió forint (!) társasági adót fizetett a magyar államnak. Az adófizetés jelentős részének elkerülését úgy biztosították, hogy az Oszkó által vezetett társaság bevételének 90 százalékát, mintegy 6,3 milliárd forintot "elköltségelt". Ebből az összegből megközelítőleg 3 milliárd forint tanácsadói, megbízási és egyéb közreműködői szerződések kifizetésére ment el.

A Deloitte nyilvános üzletpolitikáját és cégrendszerét ismerve feltételezhető, hogy a 3 milliárd egy része külföldi offshore cégekhez vándorolhatott. Felmerül a kérdés, hogy a több száz alkalmazottat foglalkoztató Oszkó vezette Deloitte-nak miért kellett ilyen óriási mértékű külső szolgáltatást igénybe vennie feladatai ellátásához? A magyar kisvállalkozókat buldogként üldöző adóhatóság vajon megvizsgálta-e már, hogy a Deloitte 3 milliárdos költségszámlái mögött valódi munkavégzés áll-e?

Oszkó vezérigazgatóként mindenesetre azt elérte, hogy a 7 milliárd forint bevétel mellett elvárható több száz millió forint adófizetés helyett mindössze 5 millió forint közterhet viselt az általa vezetett nemzetközi könyvvizsgáló cég. Oszkó gondolkodásmódja azonban, úgy tűnik, kormánytagként sem változott.

Pénzügyminiszteri érdeklődését az ugyanis egyáltalán nem keltette fel, hogy a hazánkban jelenlévő nemzetközi cégek miért csak minimálisan vesznek részt a közteherviselésben, és milyen módszerekkel tüntetik el bevételeiket. Ezek kivizsgálása és megakadályozása helyett - Gyurcsány módszerét hűségesen követve - Oszkó a magyar nyugdíjasokkal, nagycsaládosokkal és a devizahiteleiket nyögő állampolgárokkal akarja megfizettetni azt a költségvetési hiányt, amit nem a lakosság idézett elő, aminek kialakulásáról nem tehet, és amelynek megszüntetésében a hazánkban működő egyes multicégek nemigen kívánnak részt venni.

Geotermikus üvegpalota a hegytetőn

A pénzügyminiszter azonban nemcsak gazdaságromboló módszereiben hasonlít Gyurcsányra, de úgy tűnik, luxusimádatban sem marad el mögötte.

Oszkó 2007-ben úgy érezte, hogy kinőtték a budakeszi 100 nm-es, 4 szobás, 25 nm terasszal bíró lakásukat. Az új családi sasfészek helyszínéül a Gyurcsány- Apró klán által is kedvelt II. kerületi hegyvidék egy romantikus hangulatú utcácskáját szemelte ki.

Álmai megvalósulását a családja számára elegendő teret biztosító, modern hangulatú, a fővárosi panorámára teljesen kiüvegezett, 400 nm-es, négyszintes teraszház megépítésében látta. Az épület jellegzetességét a kilátás irányába kialakított hatalmas, további 200 nm-es teraszrendszer és üvegezett falfelület adja. A kialakítás eleganciáját a földszinti terasz előtt a mínusz első szinten elhelyezett üvegdoboz tetején lévő díszmedencéből egészen a bejárat melletti vízfelületig lefutó vízesés biztosítja. A család kényelmét szolgálja a szintek közötti liftösszeköttetés, a teremgarázs és a terepszint alatt található, üvegdobozzal lezárt pihenőtér. Az épület összes helyiségét geotermikus energiával fűtik, amely a melegvíz-ellátást is biztosítja. A hőközpontot a föld alatti második szinten helyezték el. Szakértők szerint egy ilyen méretű villában a geotermikus rendszer kiépítése minimum 5 millió forintba kerül. A föld alatti szintekre a szabadból a friss levegőt gravitációs szellőzőberendezésen keresztül juttatják be.

Az üvegpalota megépítésére a pénzügyminiszter 2007-ben 1 200 000 svájci frank alapú kölcsönt vett fel, ami mai értéken 220 millió forintnak felel meg. Oszkó a hitel nagy részét már visszafizethette, mivel miniszteri vagyonnyilatkozatában csak 124 millió forint fennálló tartozást tüntetett fel. A közel 100 milliós törlesztőrészlet kifizetése után még 140 millió forint megtakarítása is maradt. Régi lakásától sem kellett megválnia, még mindig a tulajdonában van. Felmerül a kérdés, miből telik minderre? Oszkó 2009 márciusában a Deloitte első embereként azt állította: "nemzetközi cégek alkalmazottja voltam és résztulajdonosa vagyok jelenleg (Deloitte), soha nem volt emellett saját vállalkozásom." A pénzügyminiszter kijelentésével egyetlen apró probléma van, az, hogy nem igaz. A Deloitte hivatalos cégiratai szerint Oszkó soha nem volt a Deliotte Zrt. tulajdonosa, mivel az évek óta két ciprusi társaság tulajdonát képezi.

A kormánytaggá avanzsált hajdani vezérigazgató tehát csak közvetetten, a ciprusi offshore társaságokon keresztül lehet tulajdonosa a magyar Deloitte Zrt.-nek. Oszkó kijelentéséből az következik, hogy Magyarország pénzügyminisztere egyben egy ciprusi offshore cég tulajdonosa is. Amennyiben Oszkó tulajdonosként a Deloitte-tól bármilyen juttatást kapott, úgy annak kifizetése a magyar adóhatóság előtt rejtve maradó adóparadicsomban történhetett.

Mivel a ciprusi társaságok mögött álló, valódi tulajdonosok általában elrejtőznek a nyilvánosság elől, így pontosan nem tudható, hogy a pénzügyminiszter hány olyan cégben lehet tulajdonos, amelynek bankszámláján Magyarországról származó milliárdok tartózkodhatnak. A pénzügyminiszter korábbi tevékenysége tükrében erősen megkérdőjelezhető az offshore cégek ellen 2009. tavaszán meghirdetett keresztes hadjáratának hitelessége. Egyetlen dolog, ami biztos: az adóparadicsomokba eddig kimentett milliárdos vagyonokat utólag megadóztatni nem lehet, azok már biztos helyen vannak, ezt tökéletesen tudja Oszkó Péter pénzügyminiszter is. Ezért volt tán az adómentes adókerülő milliárdos tavalyi moratórium?

Oszkó privatizációs kottája

Az országnyomorítás fárasztó munkája és a luxusvillák imádata mellett jellembeli azonosságok is felfedezhetők Gyurcsány és másodrendű klónja között.

Mindketten azonos jellemhibában szenvednek. Nem mondanak igazat, és úgy gondolják, hogy ez soha nem derül ki. Ha mégis kitudódik, akkor Gyurcsány nem ismer el semmit, nem kér bocsánatot, hanem támadásba lendülve megpróbálja kimagyarázni a helyzetet. Oszkó esetében ezután fog majd kiderülni, hogy reakciójában is a volt miniszterelnök hasonmása-e.