Az elitpártok és a pártelitek – egy kivételével – nagy pofont kaptak a 2010-es választás első fordulójában. A választók büntettek. Mondhatnánk azt is, takarítottak a politikában. Ráfért. S a jelek arra utalnak, hogy a győztesek sincsenek biztonságban, annak ellenére, hogy momentán még több mint két és fél millió ember kinyilvánított szimpátiáját élvezik. Ha nem váltják be a rájuk szavazók reményeit, akkor a népharag könnyen ellenük fordulhat.

Végeredményét tekintve a választás első fordulója a prognózisokhoz képest kevés meglepetést hozott, érvényesült a papírforma, de a részletes választási eredményeket böngészve már töprengésre késztető számokra bukkanhatunk. Az 5,1 millió szavazó közül 52,71% szavazott a Fidesz jelöltjeire, de a Parlamentbe kerülő pártok közül jutott bőven szavazat a markáns arcú Jobbiknak (16,66%), és az arctalan LMP-nek is (7,48%), miközben a választók 80 százaléka határozottan elutasította az előző választások alkalmával kétszer is győzelemhez juttatott MSZP-t. De megvonták a bizalmat az MSZP és az MDF „márkázott” jelöltjeitől is, ahogy sok körzetben nyilvánvalóvá tették, hogy nem kérnek a Jobbik vezérkarának tagjaiból sem.

Ami azt jelenti, hogy a választók nem vevők többé a szélsőséges, demagóg, erkölcstelen politizálásra, s nem kérnek az elvtelen, gerinctelen, médiabohóc, levitézlett, korrupt politikusokból sem. A mostani választás ezt is bizonyította. Az átvertek, a becsapottak, amint alkalmuk nyílt rá, megbüntették azokat a pártokat, illetve politikusokat, akik eljátszották az emberek bizalmát. A számok magukért beszélnek.

Az MDF ismert politikusai közül az egyéni körzetekben csúfos kudarcot vallott Herényi Károly 4,27, Pusztai Erzsébet 4,63, Király Zoltán 5,24, Slosár Gábor 3,95, Dragon Pál 3,45, Roszik Gábor 3,93 %, Debreczeni József  6,99, de – szólóban – a Jobbik több magabiztos politikusa is meglepően nagy „buktát” könyvelhetett el: Duró Dóra 6,55, Pörzse Sándor 6,95, Hegedűs Lórántné  6.36, Balczó Zoltán 7,03, Novák Előd 7,78, Gaudi-Nagy Tamás 14,32, Pősze Lajos 11,69, Vona Gábor 26,10 százaléknyi voksot kapott.

De látványosan bukott meg az MSZP számos, esélyesnek gondolt és nyolc évig a média figyelmét élvező politikusa is, hiszen az ismertebb nevek közül Nyakó István 12,76, Veres János 17,65, Steiner Pál 20,49, Szekeres Imre 18,91, Suchman Tamás 19,94, Szabó Zoltán 24,39, Karsai József 26,65, Szili Katalin 26,52, Molnár Csaba 24,85, Lamperth Mónika 26,44, Hiller István, 30,6, Juhász Ferenc 18,17, Lévai Katalin 12,0, Érsek Zsolt 22,63, Vadai Ágnes 14,34 százalékot kapott.

Az persze más kérdés, hogy ezek a bukott, a választók által nem vagy csak igen mérsékelten támogatott politikusok a pártok országos listáinak köszönhetően a következő négy évben zömmel mégis csak ott ülnek majd a parlamentben. Kivéve az MDF jelöltjeit, akik pártjukkal és az SZDSZ maradékával együtt bekerülnek a hazai pártpanoptikumba, mint ahogy 2010-ben a két rendszerváltó párton kívül más, jelentős történelmi múlttal rendelkező, időközben törpepárttá zsugorodott politikai képződménytől is elbúcsúzhattunk.

A választáson ugyanis a FKgP 381, a MIÉP 2345, a Torgyán-Kisgazda alakulat 3079, az MSZDP 3156, a Munkáspárt 5668 szavazatot kapott, és ezen pártok ismert politikusai is mentek a süllyesztőbe: Torgyán 2,71 % (731 szavazat), Kapolyi László (MSZDP)) 3,69% (897 szavazat), Földesi-Szabó László (Magyarok Egymásért Szövetsége) 1,93%, Győri Béla  (MIÉP) 0,00%-t kapott a választókerületében, de a választók Ózdon Kolompár Orbánt is „beárazták”, aki körzetében 2,31%-t ért el.

A szavazók tehát alighanem végérvényesen lehívták a pályáról Csurkát és Torgyánt, Dávid Ibolyát és Kapolyi Lászlót, keményen megbüntették Herényit és Debrecenit, Suchmannt és Nyakót vagy Pörzsét és Novák Elődöt. Ahogy büntetni fogják a visszatérni akaró Gyurcsányt és a maradó Lendvait, a handabandázó Vonát és a nem eurokompatibilis Morvait, de ez a sors várhat Orbánra és Navracsicsra is, ha utóbbiak nem cselekednek, hanem csak papolnak a demokratikus „jó kormányzásról”. Az előző évtizedekben kialakult hitalapú, szimbolikus, „maszatoló”, korrupcióra épülő politizálásnak ugyanis alighanem vége (már ha valóban demokráciában gondolkodunk).

Sokáig lehetett demagóg dumákkal etetni, nyilvánvaló hazugságokkal hülyíteni a népet, de az elmúlt néhány évben a feladatára alkalmatlan politikai osztály közreműködésével és a „rossz kormányzás” eredményeképpen az ország annyira maga alá került, a válság olyan mély, a szociális-gazdasági helyzetből fakadó társadalmi feszültségek olyan nagyok, hogy a választók újabb négy év fejük fölött zajló, kamupolitizálással kombinált szabadrablást már valószínűleg nem tűrnek el.

A Fidesz-KDNP-re szavazók közül ugyan most még sokan olyan hangulatban vannak, hogy protesztszavazóként pártpórázon tartott droidokra is beikszelték a szavazólapot, de a továbbiakban őket sem lehet ámítani, mert véges a türelmük. Nincs mese, Orbánnak és pártjának tennie kell a csodát. A reményeket egyelőre tovább táplálja, hogy a leendő miniszterelnök nem kért száz napot, s úton-útfélen hangsúlyozza, hogy széles, demokratikus alapokon akarja folytatni a politizálást. Ám, ha bebizonyosodik, hogy átveri a szavazókat, akkor neki és pártelitjének is számolnia kell a mostanihoz hasonló protesztreakciókkal.

De a szociális válság, az utóbbi hónapokban látványosan erősödő civil mozgalmak és a velük szövetségben olykor már valóban negyedik hatalomként működő média remélhetőleg nem teszi lehetővé (nem engedi meg), hogy a most hatalomra kerülő elit ott folytassa (más eszközökkel és másik klienturával), ahol az elődje abbahagyta. Ezt a jövőben a satuként működő bal- és jobboldali parlamenti ellenzék sem fogja megengedni. Orbán mágus kezét sokan fogják figyelni.

Sokkal eredményesebb és gyorsabb volna a talpraállási, kilábalási folyamat, ha – a demokrataság bizonyítékaként – már a következő kormányzati ciklus elején a népfelséghez kapcsolódó garanciák épülnének be a választási rendszerbe, például olyanok, amelyek a továbbiakban lehetővé tennék a választók képviseletére méltatlan politikusok ciklus közbeni elszámoltathatóságát, visszahívhatóságát vagy gyors büntethetőségét is. S ha mindez ráadásul a pártfinanszírozás háttérben zajló, átláthatatlan, zavaros ügyeinek megoldásával együtt valósulna meg, akkor a továbbiakban a választást követően négy évben nem kellene ilyen mértékben csak a hitre és reményre támaszkodni a szavazóknak, és a politikai osztály tagjainak sem volna a mostanihoz hasonló lehetősége a hatalmi helyzet bebetonozására, a korrupciós csatornák működtetésére, a választók folyamatos becsapására.

A 2010-es választási eredmény mindenesetre figyelmeztető jel a politikai osztály minden győztes és vesztes tagjának, s a fejleményekből a mi Bourbonjaink remélhetőleg – a saját érdekükben is – képesek lesznek levonni a konzekvenciákat. Ez a választás talán ezért lesz majd utólag sorsfordító, történelmi jelentőségű, mert a mostani szavazás nemcsak egyes, húsz éve regnáló pártokat és azok tagjait fosztotta meg kiváltságos lehetőségeiktől, de talán az „urnák népe” is felismerte azt, amit már Petőfi is tudott. Igazi demokráciában „azért a víz az úr”. Nemcsak választáskor, de két választás között is.

Ugyanis a politikusok vannak értünk, az országért, s nem mi vagyunk a politikusokért.

Sebők János

hvg.hu