Hazafi Zsolt, Szobota Zoltán

Már megint fenyegetőznek

Oda a reformimidzs

Fennállása óta a legnehezebb helyzetbe lavírozta magát a kormánykoalíció: ha kitartanak a reformkurzus mellett, akkor újabb népszavazási pofonba szaladnak bele, ha viszont változtatnak programjukon, akkor az elmúlt évek politikája kérdőjeleződik meg. Különösen komplikált szituációba került a miniszterelnök és az SZDSZ.

A miniszterelnök többek között azért, mert az elmúlt két évben tudatosan hajtott arra, hogy reformerként kerüljön be a történelemkönyvekbe. Irányításával az MSZP több esetben is jelentős reformkorokra utaló jelszavakat - például „Haza és haladás” - választott politikája szimbolizálására.
Bár kommunikációs szempontokra hivatkozva többen ajánlották a miniszterelnöknek, hogy a 2006-os megszorító csomaghoz ne az ő, hanem a pénzügyminiszter nevét és arcát társítsák - erre állítólag maga Veres János is ajánlkozott -, ám Gyurcsány ragaszkodott ahhoz, hogy ő jelenítse meg a pénzügyi reformokat. Többször nyilatkozta, hogy személyes sorsát összekapcsolta a reformokkal.

Csapás a reformkorra

Hasonlóan nehéz helyzetbe került az SZDSZ is. A liberálisok a koalícióban való részvételüket azzal indokolták, hogy ők a reformok motorjai a kormányban, ezért vállalták a legbonyolultabb és legösszetettebb állami alrendszer, az egészségügy átalakítását. Az elmúlt másfél évben - éppen az egészségbiztosítási reform kapcsán - az SZDSZ még a koalícióból való kilépés lehetőségét is megpendítette, amennyiben nem teljesülnek elvárásai. (Egyébként akkor teljesültek.)
A gondot az jelenti, hogy a népszavazással a Fidesz a reformok szimbólumaira mért kommunikációs „csapást” - maga a kormányzat állította korábban, hogy a vizitdíj és a többi díj nem csupán egy-egy intézkedés, hanem jelképek is -, hiszen a 3,3 millió igen szavazattal a reformkurzus társadalmi elutasítottságát volt képes bizonyítani.

A Fidesz ráadásul beígérte, hogy kész az egészségbiztosítás reformjával kapcsolatos civil népszavazás mellé állni, ami a jelenlegi közhangulat ismeretében borítékolja a kormány politikájának ismételt elutasítását.
Az MSZP köreiben, de az SZDSZ-en belül is azon aggódnak, hogy érdemes-e a koalíciónak újra megveretnie magát egy népszavazáson, avagy ezt elkerülendő, érdemes lenne átalakítani a tavaly decemberben kínkeservesen elfogadott egészségbiztosítási törvényt. Ugyancsak felmerült, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter helyett új személyt nevezzenek ki, mert Horváth - bármennyit is szerepel - képtelen a társadalommal elfogadtatni a minisztérium lépéseit, és képtelen szimpátiát kelteni az emberekben a kormány programja iránt.

A válság mélységét mutatja, hogy mindkét kormánypárton belül egymással is szemben álló véleménycsoportok jöttek létre, és a helyzet komolyságát bizonyítja, hogy elindultak a számolgatások, hogy az SZDSZ-frakció esetleges szakadásával hány szabad demokrata képviselő szükséges a kormányzóképesség fenntartásához.

Kétfrontos háborúk

Kóka János liberális pártelnök az Indexnek deklarálta, hogy „ha nincs reform, nincs értelme tovább a koalíciónak”. Úgy tudjuk, hogy a pártelnök a nyilatkozatának tartalmát nem egyeztette az SZDSZ befolyásos köreivel, ezért a párton belül többen felháborodtak kategorikus kijelentésén. Különösen aggasztónak tartják, hogy Kóka úgy tesz ilyen sarkos nyilatkozatot, hogy arról sem az ügyvivő testület ülésén nem beszéltek, de még egy körtelefonnal sem egyeztettek egymás között. Ráadásul Kóka helyzetét nehezíti, hogy a párton belül az úgynevezett Kóka- és a Fodor-szárny között egyre mélyebb a konfliktus.

Eközben az MSZP megkezdte a „kivonulást” a magántőkét az egészségügybe beengedő egészségbiztosítási reformból. Az elmúlt napokban több belső tanácskozáson is téma volt ez az MSZP-ben, és több forrásunknak is úgy tűnt, hogy maga a miniszterelnök is támogatta azt az elképzelést, hogy „aknamentesítsék” a törvényt.

A helyzetet kihasználva Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető több lapban is kifejtette, hogy mivel a Fidesz - az egyébként manipulatív - népszavazási kampányával lezárt egy utat, másikat kell keresni. „Könnyen lehet, hogy a pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani, hiszen senkinek sem érdeke, hogy a népszavazás kezdeményezői által teremtett politikai kockázatot az ország fizesse meg azzal, hogy rossz feltételekkel, áron alul engedi be a befektetőket” - fogalmazott a szocialista politikus.