Túlzás lenne azt állítani, hogy Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde olyasmivel szembesítette az országot, amiről előzőleg senki se hallott. Összegyűjtöttük, hogy a "vájfülüeknek" miből lehetett sejteni, hogy 2006 nyarán mégsem a Kánaán érkezik el.

A választások utáni helyzet legfontosabb kérdése az ország számára az, hogy a győztes meglépi-e a gazdaság rendbetételéhez szükséges nagy reformokat és rendbe teszi-e a büdzsét – ezzel kezdte a 2006-os évet a HVG. Az első januári lapszámban a hetilap összefoglalta a politológusok választási évre vonatkozó jóslatait.  „El kellene fogadni, hogy az államháztartás »nagy reformja« mítosz: aki radikálisan hozzányúl az egészségügyhöz, a közoktatáshoz, az állami elosztás rendszereihez, az politikai öngyilkosságot követ el” – állt a cikkben a konzervatív Lánczi András mostanság is fölöttébb aktuális megállapítása. Ő ugyan úgy vélte, "megszorítások nélkül kezelhetetlen a hiány”, ám a nagy elosztórendszerek radikális átalakítása helyett inkább „sok-sok kis Bokros-csomagra” számított.

MSZP-banzáj a két forduló között © Kiricsi Gábor

Ilyen felütéssel indult tehát a legutóbbi országgyűlési választások éve.

A voksolás máig azt a kérdést juttatja eszünkbe, hogy most akkor Gyurcsány Ferenc becsapott-e mindenkit a kampányban vagy sem. Hozott-e tartalmi újdonságot az őszödi beszéd, vagy csak leplezetlensége volt mellbevágó? Nekiálltunk tehát elolvasni azokat az újságcikkeket, amelyek 2006 januárjától augusztusig a nyomtatott lapokban születtek, s arra kerestük a választ, voltak-e nyomai a magyar sajtóban annak, hogy a választások megnyerését követően komoly megszorító intézkedések lesznek. Mit nyilatkozott a kormány, ellenzéke, s mit mondtak a szakemberek? 

Gyurcsány kormánya „az elődjéétől eltérő imázst tudott felmutatni, s még a hatalmas államháztartási hiány ellenére is úgy vészelte át az elmúlt bő másfél évet, hogy eközben nem zúdított komolyabb megszorító intézkedéseket a választók nyakába. Gyurcsány ugyanis fél szemmel mindig 2006 áprilisára tekintett. Ám a közgazdaságilag mégoly indokoltnak látszó reformok elodázásával, a lakossági terhek kis dózisokban való adagolásával – s így a kellemetlen hírek »porlasztásával« – nem oldott meg semmit” – írta ugyancsak 2006 januárjában  a HVG.

Még ebben a hónapban érkezett a Standard & Poor’s hitelminősítő értékelése, amely – egyedüliként a 2004-ben csatlakozott tíz uniós tagállam közül – negatívra változtatta a magyar állam adósság-visszafizetési kockázatával járó kilátásokat. Ráadásul korábban a Fitch megfogalmazta a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos kritikáját, később pedig a Moody’s is így tett.

A közéleti lapok 2006 tavaszára már kész tényként kezelték, hogy megszorító intézkedéseket léptetne életbe a májusban hivatalba lépő kabinet, s ez a fentiek tükrében nem is meglepő. Legfeljebb a tálalás volt más. A balliberális sajtó a „megszorítások” kifejezést gyakorta a „szükséges” jelzővel puhította, s magától értetődőnek mutatta, hogy a kiigazításhoz nem szükséges kormányváltás: a túlköltekező Medgyessy Péter egykor tanácsadója, majd minisztere tudja, mit kell tenni a túlköltekezés megfékezésére. Az ellenzéki sajtó ennél nehezebb helyzetben volt, hiszen úgy kellett az államháztartás elkeserítő állapotát felróni Gyurcsánynak, s a közelgő megszorításokkal riogatni, hogy közben diszkréten hallgatni kellett arról: a felelős orbáni politika ugyanezt hozhatná. Ámbátor a Fidesz elnöke közölte, a maastrichti kritériumok teljesítése végett semmilyen megszorításokra nem hajlandó, őszre a hvg.hu-nak adott interjújában mégiscsak leszögezte: kétségtelenül szükség lesz megszorításokra. Bár ehhez hasonlót tavasszal is mondott, akkor a választások utánra új költségvetés készítését, egyes kiadások leállítását tervezte. Igaz, ősszel, a hvg.hu-interjú után a Magyar Nemzet olvasóinak újfent azt mondta: nem kellenek a megszorítások.

A Gyurcsány-kormány tagjai pedig  nem "bontották ki" az igazság minden részletét. Az államháztartás állapotáért felelős pénzügyminiszter a 2010-es euróbevezetés teljesíthetősége mellett érvelt 2006 elején, s ettől a hivatalos céltól később sem volt hajlandó eltérni. A Moody’s hitelminősítő intézet ehhez képest nyilvánosságra hozta, hogy a romló költségvetési folyamatok s az éves deficitcél több éve tartó, folyamatos fölfelé módosítása miatt látta úgy, hogy 2010 után lesz csak eurónk, ráadásul egyik nagy párt részéről sem vett észre hajlandóságot a reformok végrehajtására. A figyelmeztető jelek tehát megvoltak, de a kormány tagjai nem igazán munkálkodtak azon, hogy felhívják rájuk a figyelmet. Annyit azért Veres is elmondott, hogy a szaktárcánál készülnek azok a törvények, amelyek a leendő reformokat megindítják. Persze nem részletezte, hogy az intézkedések valójában nadrágszíj-megszorítást jelentenek. 

Brutális megszorítások nélkül nem tudjuk visszaszorítani a deficitet a GDP 3 százalékára - írta a HVG márciusban. Közgazdász-körökben továbbra is a megszorítások szükségességéről vitatkoztak. Ami a "dübörög a gazdaság" szlogent illeti, az csupán 2005-ben hangzott el, akkor is Kóka Jánostól. A kampány alatt ő már nem, csak az ellenzék emlegette. A "pannon puma" is - 2005 szeptemberi említése után - visszabújt a vackára.  A dübörgéshez hasonló elszólássá lett két éve Gyurcsány „nagy a jólét” mondata, amely eredetileg szintén 2005-ös keltezésű. A Fidesz „rosszabbul élünk” kampánymondata sem kisebb túlzás persze, mint a dübörgő gazdaság, csak éppen a Fidesz ezzel választást szeretett volna nyerni. Ugyanígy túlzás volt Járai jegybankelnöktől a válság emlegetése, miközben a Fidesz mérsékeltebb szakemberei ennél lényegesen enyhébben nyilatkoztak a deficitről. Bod Péter Ákos pedig megengedően azt írta, hogy a többség valóban jobban él, mint korábban.  „Nem értem, miért a gazdaság úgymond szomorú állapotával érvel a nagyobb ellenzéki párt, és miért nem azt kéri számon ellenfelén, amiért az államjogilag és logikailag felelős: a kormányzást" - fejtette ki az MNB egykori elnöke. 

A Medián 2006. májusban közölt felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada számított megszorításokra, s a reformok végrehajtását is többen nézték  ki Gyurcsányból, mint ellenlábasából. A Gyurcsány-kormány újraválasztása után ma Magyarország a kelet-közép-európai térség politikailag legstabilabb országa – büszkélkedett a Népszabadságban Hegyi Gyula, az MSZP EP-képviselője.

Közvetlenül a győzelem után Gyurcsány Ferenc blogjában szivárogtatott. „Az állam ma a gyenge pont. Túlköltötte magát. Sokat vállalt, ezért bajban van. Ha az állam pozícióját akarjuk javítani, akkor azt rövid távon csak a másik két szereplő rovására tehetjük. (…) mondhatom fordítva is: ha hosszabb távon növelni szeretnénk az emberek és a vállalatok jövedelmét, akkor rövid távon az államot ráncba kell szednünk” – állt bejegyzésében 2006. április végén.

Ahogyan körvonalazódtak a megszorító intézkedések, a Medián által mért elutasítottságuk is egyre nagyobb lett, s a szocialistáktól elfordultak az emberek. Kiderült, a várva várt reformok alatt az emberek többsége elsősorban olyan intézkedéseket ért, amelyek másokat érintenek, mások pénztárcájába vágnak, de az övékbe nem.  Nyár végére a közhangulat annyira megromlott, hogy az már előre vetítette  a koalíció vereségét az októberi helyhatósági választásokon. Az be is következett.

A kormányváltó hangulat  nem az országgyűlési választások előtt, hanem – a korábban eltitkolt megszorítások következtében – utána alakult ki az országban. Gyurcsány Ferenc politikája személyes meggyőző erejére épült. Annak elhitetésére, hogy akármi is a baj, azt ő jobban felismeri, mint ellenfele. Akár fejleszteni kell, akár megszorítani, a tornyosuló teendőket elvégezni sem rest. Úgy is mondhatnánk, Gyurcsány Ferenc nem azért nyerte meg a választást, mert hazudott. Annak ellenére nyerte meg.

hvg.hu