Ki dönti el, mi számít tagadásnak? 

Előfordul, hogy a legtisztességesebb szándék is visszájára fordul. Karsai László történésznek például nehezen bocsátják meg egyes roma értelmiségiek, hogy egy 1994-ben megjelent munkájában feltárta: a magyarországi roma holokauszt az addig emlegetettel szemben lényegesen kevesebb, pár ezer áldozatot követelt. Vádlói megközelítésében Karsai véleménye is felér egy holokauszttagadással, miközben világosan látszik, ebben az ügyben nem a mások tragédiáját kéjesen bagatellizáló tagadásról van szó. „A kutatásom eredménye nem jelenti azt, hogy nekem ne fájna minden egyes roma áldozat” – magyarázza lapunknak Karsai.

Az Országgyűlés 146 igen, 178 nem és 7 tartózkodás mellett utasította el Répássy Róbert (Fidesz) módosító indítványát, amely úgy változtatta volna meg a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményező javaslatot, hogy egyaránt büntesse a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását. A szavazáson 50 képviselő nem volt jelen. A név szerinti szavazást az ellenzéki párt kezdeményezte.

Végül a parlament elfogadta Mesterházy Attila MSZP-s miniszterelnök-jelölt előterjesztését, a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását, és így büntethető lesz a holokauszttagadás. A szocialisták által kezdeményezett név szerint zárószavazáson 197 igen, egy nem szavazattal és 142 tartózkodás mellett fogadták el az indítványt. Az egyetlen nemmel szavazó a független Gulyás József volt.

A törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt. Az új szabály a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.

Mesterházy Attila a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én jelentette be kezdeményezését, amit azzal indokolt, hogy ma Magyarországon a mindennapokban ismételten tapasztalható az antiszemitizmus, a szélsőséges újfasiszta eszmék terjedése.

Az MSZP tájékoztatása szerint a plenáris ülésen a meghívásukra részt vett Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Zoltai Gusztáv, a szervezet ügyvezető igazgatója és több holokauszttúlélő.

A holokauszttagadó nézetek büntethetővé tétele csupán pótcselekvés, az efféle rapid válaszok helyett a politikának inkább hosszú távon illene gondolkodnia, a gondos felvilágosítás feltételeinek megteremtésére kellene helyeznie a hangsúlyt – figyelmeztetnek jogvédők. A holokauszt tagadása ettől függetlenül nem "vélemény", hanem az antiszemiták komfortérzetét szolgáló, csúnyán terjedő kitaláció.

Egyet azonban feltétlenül érdemes leszögezni: a holokauszt tagadása a legritkább esetben azonos valamifajta kiérlelt „véleménnyel”. A zsidók kiirtásának tervbe vétele, az ennek szolgálatába állított procedúra precízen dokumentált folyamat volt, az elpusztított emberek száma, illetve maga a bizonyított pusztítás dokumentálása könyvtárakat tesz ki. Ráadásul történelmileg nem is olyan régen volt, így bajosan nevezhető mendemondának. Aki ezt vitatja, az vagy nagyon tájékozatlan – ilyen is előfordul –, vagy azért akar mindenáron hinni egy történelmi hazugságban, mert más okokból szüksége van erre a hitre. Az ilyen ember tényekkel nem meggyőzhető.

A holokauszttagadás ugyanis ma az antiszemiták komfortérzetét szolgálja. A holokauszt olyannyira szalonképtelenné tette az antiszemitizmust, hogy aki ma antiszemita akar lenni, annak bizonyítania kell, hogy az antiszemitizmusból nem következik a zsidók kiirtására való törekvés. A holokauszttagadás az antiszemitizmus újralegitimálására, elfogadtatására tett kísérlet – fogalmaz Kovács András.

A tilalom és büntethetetlenség melletti érvek egymásnak feszülnek. Valki László nemzetközi jogász és a Holokauszt Emlékközpont vezetője, Harsányi László azzal érveltek, az ország nemzetközi jogot sért azzal, hogy nem bünteti a vészkorszak elvitatását. Valki és Harsányi az 1965-ös, hazánk által is ratifikált New York-i egyezményből vezetik le a büntethetőséget, miután ennek 4. cikkelye szerint a részes államok büntetendő cselekménnyé kötelesek nyilvánítani a faji gyűlöletre alapozott eszmék terjesztését, a faji megkülönböztetésre való izgatást, továbbá törvényellenesnek nyilvánítani és betiltani minden olyan szervezetet, amely faji megkülönböztetésre izgat.

Igen ám, replikáz erre a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), de a hivatkozott 4. cikknek megfelelő büntető tényállás évtizedek óta létezik a magyar jogban: a gyűlöletre uszítás bűncselekmény, a diszkrimináció pedig tiltott. Az aláíró államokkal szemben támasztott követelményekről pedig megjegyzik, hogy az ENSZ monitoring bizottsága nem állapított meg kifogást azon államokkal szemben, amelyek nem tiltják a holokauszttagadást, így azt nem kötelességük tiltani.

A TASZ kifejezetten veszélyesnek tartja a szólásszabadság "tartalomalapú" korlátozását, a kifejezésre juttatott témák, eszmék tiltása helyett azok hatása alapján kellene a jogszerűséget vizsgálni. „Nem arról van szó, hogy az uszító beszédeket, amelyek akár holokauszttagadást tartalmaznak, ne kellene büntetőjogilag üldözni, hanem arról, hogy ha valaki tagadja a holokauszt tényét, őt – ha csak ennyit tesz – ezért börtönnel ne fenyegessük” – mondta a hvg.hu-nak Simon Éva. A jogvédő szervezet programvezetője szerint nem is volna taktikus dolog mártírt faragni az efféle eszméket hirdetőkből.

Magyarországnak van egy nagy társadalmi adóssága, ezt nyögjük éppen; sosem néztünk szembe azzal, hogy az ország milyen szerepet töltött be a második világháborúban, és sem a politikai szcénának, sem a közbeszédben, sem az oktatásban megfelelő toleráns nevelést, toleráns társadalmat nem sikerült kialakítani – mondja Simon Éva. Sosem késő elkezdeni, de még mindig nincs elkezdve – teszi hozzá.

Az állam, a politikus s a média felelőssége, hogy miként reagál a hasonló esetekben. Egységes fellépéssel, határozottan kell elutasítani és cáfolni a vállalhatatlan eszméket, hirdetni a toleranciát, az antidiszkriminációs oktatás terjedését szorgalmazni – tételez ideális állapotokat a TASZ. Úgy vélik, a média számára mégoly érdekes, az első hívó szóra nyilatkozó szélsőségeseket is ritkábban kellene szerepeltetni. (Így talán kevésbé fordulhatnak elő olyan értelmezhetetlen esetek, mint pár éve, amikor a köztelevízió riportere egy konferencián a Párizs környéki zavargások ügyében a fent említett pólóárust gondolta kifaggatni.)

hvg