A Polgári Szocializmus és a „Közjó” kritikája
  1 rész.(eszmei-politikai kritika)


Manapság a Kapitalista termelési viszonyok között, keresi a baloldal a saját útját Magyarországon. Nem kívánok azzal foglalkozni, hogy hogyan, miért jutott idáig az egy más mese és már annyian és annyiszor elemeztük hogy többet foglalkoztunk vele a kelleténél.
Viszont ami lényeg. Népszerű és eluralkodott nézet a baloldalon az úgynevezett "Közjó" felfogás és a kapitalista viszonyok között a tőke és munka "kibékítése"a közjó által. Elvetve mindazokat a nézeteket,mely szerint a kapitalista állam kizsákmányoló, és a kizsákmányoló osztály hatalmát testesíti meg. Mindenféle elméletekkel támogatják ezt meg- a személyi tulajdon megjelenésével( termelő eszköz egyéni tulajdonba kerülése) a munkásság előrelépése a tulajdonosi osztályba (a vállalati részvényvásárlás lehetősége), a jóléti állam juttatásainak fokozásával (bármit megvehetsz) úgymond egybemosni a meglévő különbségeket --- ezek, az elméletek mind, mind, egy irányba mutatnak, --- a tőkés társadalom konzerválására. A kapitalista termelési viszonyok átmentésére. Van ennek egy szép neve is, úgy hívják, hogy Polgári Szocializmus
A Polgári Szocializmus lényege a "Közjó" megalkotása, az, hogy szeretné fenntartani a mai társadalom minden bajának alapját s ugyanakkor véget vetni ezeknek a bajoknak. A polgári szocialisták, „orvosolni akarják a társadalmi visszásságokat, hogy ezzel a polgári társadalom fennmaradását biztosítsák", azaz tőkést akarnak munkás nélkül, tőkét akarnak munka nélkül.
Mi szükséges ehhez? Nem szabad az eredendő, fennálló ellentétre koncentrálni, azaz, hogy a piac által szabályozott termelés következménye az állandó termelés-ingadozás, a munkaerő foglalkoztatottsági ráta ingadozása, a munkanélküliség permanens fennmaradása. Ebből következően a munkaerő-érték állandó változása(egy elnyúló válság esetén) vagy az úgynevezett veszélyes munkákra való jelentkezés és az ott foglalkoztatottak kifogyhatatlansága eredményezi azt, hogy minden elvégzendő munkának,mindig van munkaerő tartaléka.(veszélyes munka-fekete munka, hiába a szigorító rendeletek, ugyan akkor az állam is mint foglalkoztató alkalmazza ezeket a trükköket)
Az ilyen társadalomban, ez a megosztottság szükségszerű következmény, a termelés szerkezetéből és a piac gazdaságszabályzó szerepéből fakad.
Ezt azonban a polgári szocializmusnak, --- amely a közjó megteremtésére törekszik, és azzal érvel, hogy a tőke - munka ellentétét feloldja azáltal, hogy úgymond tulajdonosokat csinál a munkásból( Tőkéseket csinál – a személyi tulajdon megjelenésével)---- nem szabad tudomásul vennie, mert akkor a „közjó elmélete” leereszt mint egy luftballon, így nem marad más lehetősége, mint az erkölcsi frázisok hangoztatása, az emberek rosszaságának hangsúlyozása, úgyszólván az eredendő bűnök sugalmazása, és a populista megnyilvánulás.
Hivatkozva a társadalmi szolidaritásra, a közjó érdekében kifejtendő megegyezésre( mármint a tőkés és munkás között), az érdekérvényesítés lehetőségére ( lásd vannak szakszervezetek, akik majd helyettetek nekimennek a gaz tőkésnek, meg az államnak is akár, csak maradjatok csendben, és rakkoljatok, miközben ezek a szakszervezetek inkább a látszat érdekérvényesítés eszközei, és rögtön a polgári szocializmus oldalára állnak, mihelyt igazi ellentmondásokban kéne a munkásság érdekeit érvényesíteni.
Az kapitalista állam amely ugyan olyan kizsákmányoló, mint bármelyik tőkés( hisz annak érdekében tevékenykedik és végzi a dolgát) ha felismerné igazi értékeit (vele együtt a tőkés is) --- mivel most állítólag nem ismerték fel és nem a közjó érdekében dolgoznak --- akkor jobb körülményeket biztosítanának a polgárainak, olcsó bérlakásokat építenének, egészségesebb, jobb munkakörülményeket teremtenének, és haj de fokoznák a közjót, ezzel inspirálva a munkásokat arra, hogy boldogan dugják a fejüket a hurokba, és ne sztrájkoljanak, ne követeljenek magasabb bért, elégedjenek meg azzal amit kapnak, mert az állam úgyis lehetőséget teremt a gondoskodásra, öngondoskodás formájában, nincs szükség a munkásoknak a pártokba való tömörülésére ( a szakszervezet úgy is mindent elintéz),
Amúgy is minden demokratikus jog garantált, és lehet éljenezni.
Ez így első megközelítésre nagyon szépen, hangzik és akár egy követendő dolog is lehetne, ha nem lenne benne némi rafinéria.
Csendesen megjegyzem, ez sem uj dolog, ezt is kitaláltákmár a XIX században De Sax Úr és Proudhent Úr polgári filozófusok és tette magáévá a Landsall-i iskola, ennek nyomán pedig Bernstein a XX században, és a Szociáldemokrácia egyik kedvenc témája és megközelítése. 
Igaz mint mondottam Nekik nem szabad az alapvető ellentétről tudni, mert akkor baj van. Nos nézzük csak valójában a dolgokat.
De Sax véleménye szerint:” . A konjunktúra minden hullámzásának ma gyámoltalanul kiszolgáltatott, munkaadójától állandóan függő munkás ezáltal bizonyos fokig kikerülhetne ebből a bizonytalan helyzetből, tőkéssé válnék és az ennek következtében előtte is nyitva álló szabályozott hitelpolitika biztosítaná a munkanélküliség vagy munkaképtelenség veszélyei ellen. Ezáltal a nincstelenek osztályából a birtokosok osztályába emelkednék" (63. old.).”
Azaz feloldódna a tőke-munka közötti ellentét, megvalósulni látszik az „Amerikai-álom”. 
Szép elmélet, csak hibás.
Miért is? Azért mert, először is – egy mostanihoz hasonló pénzpiaci válság esetén, amikor úszik minden, és újra kezdheti a dolgokat.
Másrészről, ha ez meg is valósítható lenne, mert olyan hülye lenne az állam és a tőkés, hogy a közjó érdekében, bizonytalan befektetéseket eszközölne a munkások részére,mert ez a befektetés bizonytalan, több okból is –akkor is kivitelezési problémák adódnak.
Ha ez mind megvalósul,akkor ezzel együtt a munkaerő – újra előállítási költségből egy nagy részt kiveszünk,mert az erre irányuló kereslet megszűnik(mivel megvan).Ebből következően a munkaerő újraelőállítási költség lecsökken. Viszont a munkaerő előállítási költségeinek minden csökkenése, azaz a munkás életszükségleteinek minden tartós árcsökkenése „a közgazdaságtan vastörvényei alapján" a munkaerő értékének leszorításával egyenlő, és így végül is a munkabér megfelelő leszállításával jár. A munkabér tehát átlagban a Közjó érdekében, befektetett átlagösszeggel csökkenne, azaz a munkás igen keményen megfizetne a közjó fenntartásáért.
Ez még abban az esetben is igaz, ha esetleg ez a munkabér mérőszámán nem látszana meg, viszont a vásárlóértékén mindenképpen előbukkanna. A következmény nagyon egyszerű, a "Közjótól" kapott értékek leamortizálásra kerülnek és az amortizált környezet és munkaerőérték újrateremtő igény erősödése nem kerül kielégítésre( a meglévő munkaerő tartalék nem engedi a munkabér emelését) - sohasem látott nyomor venné kezdetét. Igen nagymértékben megnövekedne a társadalmi rétegek különbségei, amely beláthatatlan következményekhez vezetne.
Ezzel együtt,természetesen ez nem hogy a tőke munka közötti ellentétet szüntetné meg, hanem a relatív értek többlet megnövekedésével járna. Végső soron a profit növekedését hozná. És nem a különbségek csökkenését, hanem a növekedését eredményezné.

Engels szerint:„Mellesleg megjegyezve, a fentiek minden olyan úgynevezett szociális reformra állnak, amelynek lényege megtakarítás vagy a munkás létfenntartási eszközeinek olcsóbbá tétele.”

Nos ez a Polgári Szocializmus, és a "közjó" eszmei-politikai észrevételezése részemről. És akkor még nem beszéltem, az államra gyakorolt hatásáról, mint a döntési mechanizmusok előkészítésének szerepéről és kivitelezéséről. Az ezekben lévő anomáliákról a II részben ejtek szót.
A gazdaságra gyakorolt hatásáról a III rész feladata.
 És akkor a gazdasági eszmei-politikai és a társadalmi állami szerep együttesen mutatja meg, a mostani olyan kedvelt irány igazi arcát.