Papp Lajos üzente 13 éve

kedves János!
Igazságod vagyon. Olyan politikus olyan ritka mint a fehár holló - azért politikus. Ez bizony így van ahogy mondod, valóban a dolgainkkal kéne foglalkozni és nem azzal melyik politikus mennyire hülye. Én általában nem is teszem ezt, de tudod rajtam kívül is írogatnak ide. Éppen ezért kérdeztem rá az illető hölgyre, hogy kire gondol akkor amikor egy politikust a becsületese emberek kategóriájába akar sorolni - azért mert mint fent.
Tehát ne engemm átkozz. és semmiről sem tehetek, csak érdeklődtem, hátha látok egy feháér hollót. De nem látok. Úgy hogy maradjunk a dolgainknál és azzal foglalkozzunk. Én a kérésednek megfelelően leírtam a válaszaimat. Nos mit szólsz hozzá?

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

Janos!Te valoban nem ismersz!Az egyhazak vezetoi ugyanolyan genetikai adottsagokkal rendelkeznek,mint a politikai vezetok.(Meglepo modon hazamban az egyhazam vezetoi hasonlo karakteru vezetok voltak az elmult 60 evben,mint a politika vezetoi.Nincs fogalmam ennek okairol.)Azok a lelkeszek,akik hiveik sorsaval foglalkoznak ejjel,es nappal,nem ernek ra karriert epiteni.Akik pedig karriert epitenek,azoknak nincsennek adottsagaik,a koznep bajai felismeresere,orvoslasara.Ha veletlen megis vezetoi pozicioba kerulnek az elobbi kategoriabol,onnan villamgyorsan kiturjak oket.Szeretnem azt irni,hogy tisztelet a kivetelnek,csak mivel nem talalkoztam meg vele,nem tudom mikent tiszteljem ot.

Válasz

Palotai János üzente 13 éve

Valóban nagyon jó beszólásnak az, hogy az igazság odaát van. Ezzel az egyik baj, hogy nekünk ideát kell megoldani a problémákat. Mert ha odaát vagyunk akkor már teszünk az ide átra. A másik dolog ezzel az odaáttal,hogy nem ártana egy kis lelki ismeretett át transzportálni ide átra, főéeg a vezetőink tekintetében.

Válasz

Palotai János üzente 13 éve

Kedves Lajos Barátom !
Tudsz te olyan politikusról, akiről nem lehetne kideríteni a legnagyobb erőlködéssel sem valami szennyet? Ha nagyon akarnak sajnos a média még a szent családból is képes rabló bandát csinálni. Ha nagyon akarnak még a gyerekkorból is előhozzák bűnként, hogy mert fordítva ült a bilin. Na most aztán döntsed el kukának , hülyének tartott magyar, hogy ki hova tartozik. Talán kevesebbet kellene foglalkoznunk egymás fikázásával és többet a mindenkinek megfelelő megoldással. Nem mennénk többre?Így a helyhatósági választások idején egyre több emberről derül ki, hogy nem is hülye csak fél a véleményét ki nyilvánítani. Majd ha a szavazó fülkék árnyékából előjönnek az eredmények lesznek ám itt meglepetések..

Válasz

Palotai János üzente 13 éve

Kedves Zoli
Én ugyancsak kiváncsi lennék rá ennyi levelezés távlatából, hogy végül is véleményed szerint , van-e olyan személy, aki nem guminyaku, nem gumi gerincü, nincs genetikai deformitása, és ráadásul két keze van vagy egyeltalán egyházi vezetőn kivül van e rátermett ember szerinted aki vezethetné az országot.?

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

Szerintem a politikusi hivatashoz megfelelo genetikai adottsag szukseges.Ennek az adottsagnak leg szembeotlobb jele a "gumigerinc".A becsuletes,igazmondo politikus olyan ritka,mint a 3 kezu.Ezek nepszerusege egyenesen aranyos a gerincuk hajlekonysagaval.

Válasz

Papp Lajos üzente 13 éve

no és melyik az a talpig tisszességes, becsületes ember amelyikre ön gondol, aki a gödörbe vezeti ezt az országot?
Netána Sneider Tamásra gondol? Aki mint fő családvédő, a szüleit gyámság alá akarta vonatni, azért mert nehezményezték 8,5 millió forint sikitását a csakládi kasszából. Aki fiatalbb korában ska-skinhead volt és egyik emblematikus figurája volt az egri Magyar-cigány háborúnak, és azt nyilatkozta, hogy ő bitony semmit sem bánt meg, és mindennel azonosulni tud amit akkor elkövetett. Akit gazrázdasságérrt jogerősen elitéltek igaz felfüggesztették az itéletet. Ilyen lenne a talpig becsületes ember,
Vagy esetleg a fő lajbis huszár? Na ne.

Válasz

Profaninszki Ágnes üzente 13 éve

Részben igen. De nem mindegyik közülük, akikre maga gondol.

Válasz

Profaninszki Ágnes üzente 13 éve

Ugyan a HírTV csakugyan nem a teljes igazságot mondja, de a maga helyében óvakodnék attól, hogy gúnyt űzzek belőle, és "rém" jelzővel illessem. És akkor mi a véleménye az ECHO TV-ről? Azt minek nevezné?

Válasz

Profaninszki Ágnes üzente 13 éve

Kit merészel maga fasisztának uszítónak, rágalmazónak nevezni?!? Vigyázzon a szájára, asszonyom, mielőtt felelőtlenül köpköd!

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

Nem ismerem az ECHO TV musorat,csak nehany Szaniszlo kommentart,igy felelotlenul nem itelkezem.

Válasz

Török Károlyné Margit üzente 13 éve

Egy mocskos , fasiszta, uszitó , rágalmazó szennyláda, a főmocsok Bayerral a közepén, embert barátjáról....ugye nem kell külön elmesélnem ki a főcimbi..?

Válasz

Török Károlyné Margit üzente 13 éve

No meg Viktátor és bandáját ugy visszamenőleg kivizsgálni , pótpetike nélkül, uszkve 20 év..

Válasz

Profaninszki Ágnes üzente 13 éve

Zolikám!
Még ők sem igazán, hidd el. És, ha meg szabad kérdeznem, mi a véleményed az ECHO TV-ről?
Ági

Válasz

Profaninszki Ágnes üzente 13 éve

Tényleg nem éppen az. Ugyan a HírTV próbál a nemzeti oldal felé közelíteni, de nem igazán akar nekik összejönni. Nála sokkal, de sokkal megbízhatóbb az ECHO TV, én ezt szoktam nézni. Az MTV-t és a Duna TV-t a zsidesz már teljesen a befolyása alá vonta, a HírTV pedig mindig ig eleve a zsidesz szócsöve volt. Amelyik valóban magyar, valóban igaz, valóban tisztességes és becsületes, mindemellett minden igaz magyar tévéadója, az az ECHO TV, nem más. És hogy az új kormány azt a szennycsatorna szoci ATV-t mindezideig nem tiltotta be, de legalább is nem vette még el tőle a frekvenciát, az mind-mind az Orbán-kormány gyengeségét mutatja.

Válasz

Profaninszki Ágnes üzente 13 éve

Hogy kik a felelősök? Hát Gyurcsány, Bajnai és bandája, ez nem lehet kérdés: Elkúrták, nem kicsit, nagyon! Ha ezt a két ország- és nemzetvesztő posztkommunista bitangot nem sittelik le, nincs igazság a földön!

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

Milyen pereket is veszitett el?Talan a kabitoszer becsempeszesi ugyet?Netan a Veres kolykok vedelmipenz szedesi ugyet,vagy melyiket?

Válasz

Papp Lajos üzente 13 éve

Kedves Antal!
Azt gondolom, erről az egészről, hogy ez is egy a sorban, azok közül az ügyek közül, aminek a hátterét és teljes válóját körülbelül az unokáink unokái fogják megtudni. Van ilyen szép számmal ebben az országban. Beszélhetünk a Postabank ügyletről – akkor felvetődhet a kérdés, hogy az akkori pártvezetők tehetségtelen vezetők voltak, vagy a beosztottaikat bevezették a szabadrablásba és annak rejtelmeibe élen a mostani Miniszterelnökkel és Köztársasági elnökkel. Vagy Beszélhetünk a Tocsik ügyről, vagy Sclek –ügyről amikor 74 FIDESZ vállalkozást adtak el néhány óra alatt olyan személynek aki nem létezik, vagy éppen nem tartózkodott Magyarországon. De emlegethetjük az APEH botrányt, vagy a KH-bank ügyet is. Ebben a sorba a Zusclag ügy nagyon bele illik. Nem szent itt egyik pártvezető sem és nem kell egyikért sem kardot rántani. A politika mocskos játék. Aki egyszer betette a lábát erre a területre, az mind besározódik, vagy azért mert maga is sáros, vagy azért mert rákenik.
Az egy olyan szakma, ahol tisztességes ember olyan, mint az apácazárdában a szűzlány, azaz nincs és nem is létezik.
Ami pedig Gyurcsány Ferencet illeti. Én az útkeresés emberének tartom őt. A modernnek mondott szociáldemokrácia csődjéből való kivezető utat kereste és ezért deflorálta például a Blairizmust Magyarországra. Vissza akart térni a baloldali értékekhez – ez erre enged következtetni. Viszont konzervatívizmusa ezt nem tette lehetővé. Azzal hogy feladta a Parlamenten kívüli politizálás lehetőségét, összevonta a Miniszterelnöki és pártelnöki posztot, gyüjtőpártot csinált egy pártból,és ebből következően az elvi alapú tagságot lecserélte szimpátia alapú tagságra mind- mind a konzervatívizmusára enged következtetni. Mára már a „haladónak” mondott modern szociáldemokrácia a Bad-godesbergi program óta ( 1959) és a Jóléti állam neoliberalista gazdaságpolitikája óta bizony erősen konzervatív jegyeket visel magán. Az akkori irányvonal teljesen beszűkítette a mozgásterét és a Blasirizmus ennek a kitörési pontjait kereste- csak nem találta meg. Ráadásul Gyurcsány Ferenc is elkövette azt a hibát, hogy a deflorálás közben nem vette figyelembe a magyar specialitásokat, vagy nem kellő mértékben vette figyelembe ezeket a tényeket, – így a defloráció nem is sikerülhetett.
Én sem tehetségtelennek, sem pedig valamiféle az ország kirablására összeesküvő banda vezetőjének nem tartom Gyurcsány Ferencet – ezt csak egészen elborult agyú, jobboldali, bigott elmék képesek így értékelni, akik főleg jobboldali pártutasításra cselekszenek és írogatnak zöldségeket. Én annak tartom ami, szerintem- egy modern szociáldemokratának aki mára már igen csak erős konzervatív vonásokkal rendelkezik. Ennyi.

Válasz

Hupka György üzente 13 éve

Érdekes megállapítás a hír Tv -t a becsület és a tisztesség csatornájának
beállítani.Eddig olyan magasra emelte megbiízhatóságának igaz-
mondásának mércéjét , az ellene indított perek közül mindet elveszítette .
a

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

A becstelensegek tenye nem kerdeses,mert irealis szerzodesek,elkotyavetyelt allami tulajdonok,munkavegzes nelkul kifizetett szerzodesek,egetrvero vegkielegitesek dokumentaljak.A kerdes csupan az,hogy kik felelosok azokert.

Válasz

vida antal üzente 13 éve

Kedves Zoli! Mit értesz azon,hogy bizonyítottan becstelenül?Melyik bíróság ítélkezett?Emlékszer-e ,hogy az I.Orbán pajtás uralkodásakor hány tövénytelenség került a napvilágra? És emlékezel-e,hogy hány került bírói szakaszba?Na látod ! Bölcsebb dolog kivárni a biztosat!Nem kell Csintalan úrnak,és pajtásainak megelőlegezni a hitet,és ugyanakkor a másik oldalt rágalmazni. Tisztelettel:vida antal

Válasz

toth istván üzente 13 éve

a patkány menekül a süllyedő hajóról,míg nem szorult a hurok Ő is csemegézett!
"magyar" ember !!!oszt jónapot

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

Hol az az odaat?zeretnem,ha a ma kormanyzo emberek becstelensegeit nyilvanossagra hoznak!Addig marad a bizonyitottan becstelenul kormanyzo levitezlett emberek becstelensege,amit a birosagok bizonyitanak.

Válasz

Batori Zoli üzente 13 éve

Kedves Zoltan!A Hir TV-t is emberek csinaljak,tehat vannak hibaik,de teny az,hogy hazam torteneseirol leginkabb ok adnak szamottevo hiradast.A leg tobb nagy teritettsegu TV csatorna szinte semmit sem tudosit,ami a 3 levitezlett part szamara hatranyos megitelest eredmenyezne(.A 2006 borzalmairol is szemermesen hallgattak).Ha remhireket terjesztenenek(a HIR TV),mar reg megszuntettek volna,es sulyos milliokat fizettek volna remhireik miatt.Tudomasom szerint nem kellett szamottevo kiigazitast,karteritest teljesiteniuk.Mindezek utan erdekelne,hogy van-e velemenyed a feltett kerdesekrol.Szeretnelek kerni,hogy sajat gondolatokat irj ures kozhelyek,es elcsepelt demagogiak helyett!Tisztelettel:Zoli

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Az igazság odaát van!!!!!! Most csak tisztességes becsületes emberek vezetik ezt az országot ????!!!!! Félek, hogy tévedek.

Válasz

Prekesztics Zoltán üzente 13 éve

Az igazság mikor érdekelte a rémHIR TV-t?

Válasz